Az ismeretlen Szendrey Júlia

Udvardy Anikó: Szendrey Júlia

  A Békés Megyei Önkormányzat által támogatott Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület nyertes pályázatának címe:   Az ismeretlen Szendrey Júlia ( Mezőberény, Muzeális Gyűjtemény, 2010. április 27.)
Mezőberény fontos szerepet játszott Petőfi Sándor és felesége, Szendrey Júlia életében egyaránt. Júlia fiatal leányként - 9-10 éves korában – 1838 és 1840 között két évig tanult a településen, a Festeticsek által működtetett leánynevelő intézetben. Édesapja a Festeticsek birtokán dolgozott, így került a család Békés megyébe.
Az egykori intézmény helyén ma a muzeális gyűjtemény található, ide tervezte a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület a Szendrey Júlia kiállítást. Az egyesület itt rendezte korábban a Mezőberényt térképeken bemutató, valamint az 1848-as forradalom és szabadságharc helyi történéseit a közönség elé táró kiállítását.
A patinás épületet Dr. Ratzky Rita irodalomtörténész, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum  főmuzeológusa méltó helynek találta a kiállítás megrendezésére.

      A rendezvénynek helyt adó épület.  

 A kiállítási anyag bemutatja Szendrey Júlia életútját: benne a nagy szerelmet, mely Petőfi Sándorhoz fűzte, és Júlia irodalmi munkásságát. A látogató előtt megjelennek a korszak jellegzetes, díszített viseletei, bútorai és használati tárgyai is. A megvalósítása során felmerülő költségeket (nyomda, szállítási, utazási, szakmai anyagok költségeit) finanszírozta a Békés Megyei Önkormányzat pályázatán nyert összeggel a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület és az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ. A szakmai támogatást a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum biztosította. Az ismeretlen Szendrey Júlia kiállítás megnyitójára 2010. május 27-én csütörtökön 17 órakor kerül sor az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Muzeális Gyűjteményében.

 A megnyitón Dr. Gubcsi Lajos a Magyar Művészeti Díj kuratóriumának elnöke – a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített – Petőfi mellszobrot adott át az intézménynek. A Petőfi Sándor emlékdíjat 2009-ben alapította a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma, azzal a szándékkal, hogy azoknak adományozza, akiknek áldozatkészsége, munkája méltó módon őrzi Petőfi Sándor emlékét. Így az elismerés az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ munkatársai mellett a Békés Megyei Önkormányzat és a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület munkáját is dicséri.
A kiállítás látogatói is, akik nagy számban vettek részt a rendezvényen, elismeréssel nyilatkoztak a látottakról, melyet egészen ez évben megtekinthetnek az érdeklődők. Különösen az iskolás korúak számára ajánljuk, mert az anyag jól használható a kompetencia alapú oktatásban is.
Dr. Gubcsi Lajos, Csete Gyula, Onody Gyuláné, dr. Ratzky Rita.

 (Az alábbi  fotókat Vágvölgyi Mihály készítette.)