Körösi Mihály:

 

Családi, intézményes kapcsolatok a város és a kitelepítettek/kitelepülők között

(1946 és 1956 árnyékában Mezőberény) 

/Kugler József emlékének/

Tartalom:

Mezőberényről

Veszteségeink. 2

Veszteségeink a visszaemlékezések tükrében. 3

Táborok - éhezés - honvágy – szökések. 3

Levelezés - cenzúra („Ez nem spicliskedés, hanem felderítés”)4

Útlevél - vízum – utazás – valutakeret – vámok. 5

Az első találkozások. 6

Disszidálás – kémkedés – munka. 7

Napjaink családi kapcsolatainak néhány jellemzője. 7

Testvérvárosi kapcsolatok. 7

Első próbálkozások a hivatalos kapcsolatok kiépítésére Mezőberényben. 7

A szlovák önkormányzat és egyesület gútai kapcsolatai8

Összegzés. 8

Mezőberény Önkormányzatának testvérvárosi kapcsolatai:9

Felhasznált irodalom:10

Mezőberényről

A ma is három nemzetiségű kisváros a Dél-alföldi régióban, Közép-Békésben fekszik, 200 kilométerre Budapesttől, 100-ra Debrecentől és Szegedtől, a 44-es és a 47-es főútvonalak találkozásában, a 120-as vasútvonal mentén, néhány km-re a Kettős-Köröstől.

Mezőberény harmadik újratelepítését 1723-tól számítjuk, amikor is III. Károlytól szolgálatai jutalmául gr. Harruckern János György megkapta a megye nagy részét, benne Mezőberényt, majd nekilátott az újratelepítés és a gazdasági fellendítés nehéz feladatának. Jelentős kedvezményekkel 1723-ban evangélikus szlovákokat, 1725-től evangélikus németeket hívott a jó termőföldi adottságokkal rendelkező településre. 1731-től református magyarok települtek vissza a nagy határral rendelkező újjáéledő faluba.

A településen belül elkülönülten helyezkedtek el a nemzetiségek lakóházai, így kialakult a három központú településszerkezet. A határban azonban nem különültek el szigorúan, különösen nem a kialakuló tanyásgazdálkodás során az 1850-1950 közötti években. A nemzetiségi hovatartozás szerinti elkülönülés az első világháborút követően jelentősen fellazult, gyakoribbak lettek a vegyes házasságok. A település vezetésében már a kezdeti időszaktól közösen, számarányuknak megfelelően vettek részt a különböző nemzetiségű képviselők.

 

A három nemzetiségű Mezőberény a második világháború előtti években

(1. Szlovákok lakta rész, 2. németek által lakott terület, 3. magyar rész)[1]

Veszteségeink

Mezőberény 1848-1849-et és az első világháború időszakát nem számolva békésen fejlődött az évszázadok alatt. Ezt szakították meg a 2. világháborút röviddel megelőző, a világháború és az azt követő időszakban megjelenő szélsőséges ideológiák, melyek gyakran családokat szakítottak széjjel. ("Bundosok" vagy "hűhások")[2] A zsidóüldözés, majd a németséget érintő "málenkij robot", a szülőföldről való elüldözés, a vagyonelkobzások, az állampolgári jogok megsértése. A szlovákság önkéntes kitelepülését jól előkészítő hangulatkeltés ("Majd ha elfogynak a németek, jönnek a tótok!" - féle napi megnyilvánulások[3] jellemzőek erre a sötét időszakra.

Mezőberény több ezer polgárát veszítette el a 2. világháborút követő megtorlások során. Csak a tárgyalt nemzetiségekre vonatkozó adatok szerint: A németség veszteségei: "Málenkij robotra" deportáltak 1945. január első heteiben 558 fő férfit és nőt, öreget és fiatalt, Sahti, Novosahti, Krivojrog bányáiba.[4] 450-500 fő menekült el a Vörös Hadsereg elöl 1944. őszén, 490 főt telepítettek ki Stuttgart, Esslingen környékére, 150 fő körüli a "málenkij robotból" és hadifogságból kitelepültek száma.[5] A szlovák lakosok közül 1947. júniusában 936 fő távozott Gútára, 1948-ban 109 főt regisztráltak Érsekújvár, Komárom, Kamocsa, Szimő, stb. környékére, 1946 és 1948 között 72 fő távozott Gútára, illetve a Szudéta-vidékre. Mezőberény ezzel elvesztett több mint kétezer evangélikus hívőt. A Felvidékről 931 fő magyar, római katolikus vallású lakost telepítettek Mezőberénybe.[6]

Mezőberény anyanyelvi,

felekezeti megoszlása[7]

1941

1949

(%)

(%)

Anyanyelv

Magyar

9.720

66,7

12.904

94,5

Német

1.691

11,6

18

0,2

Szlovák

3.162

21,7

725

5,3

Egyéb

5

0,0

5

0,0

Összesen

14.578

 

13.652

 

Felekezet

Római kat.

1.293

8,9

2.226

16,3

Református

3.946

27,1

4.231

31,0

Evangélikus

9.071

62,2

7.050

51,7

Görögkeleti

29

0,2

19

0,1

Izraelita

152

1,0

14

0,1

Egyéb

87

0,6

112

0,8

Összesen

14.578

 

13.652

 
           

Veszteségeink a visszaemlékezések tükrében[8]

A Wagner család 1944. szeptember 23-án menekült el a községből a Vörös Hadsereg elöl. 1946-ig bolyongtak az országban és azon kívül, a honvágy és a kilátástalanság miatt azonban visszatértek Mezőberénybe 1946 tavaszán. A házukban idegeneket találtak, oda be nem költözhettek. 1945 januárjában egyik fiukat és feleségét "málenkij robotra” hurcolták, a másik fiuk szovjet fogságban raboskodott. A nagymama pedig már a temetőben pihent. Tíz napi itthonlét után kapták meg a kitelepítési határozatot: Wagner Józsefet és feleségét 1946. május 6-án kitelepítették Németországba.[9]

Részlet a Gútára áttelepült Puskel Györgyné visszaemlékezéséből: "Sokat beszélgettünk mi is az átköltözésről. A leendő férjem bátyja orosz fogságban volt, … hogy a testvérét haza hozassák, meg az itteni állapotok miatt is szándékozott kitelepülni. A férjem családja engem is hívott, a szüleim azonban ellenezték, mivel még nem voltunk házasok, ezért gyorsan megesküdtünk. Csak az öcsém jött át velünk, akinek a döntését az befolyásolta, hogy a rendőrök börtönbe zárták hamis vádak alapján, e szerint megrongálta a Körös gátján futó telefonvezetéket. A család többi tagja, így a szüleim és a többi testvérem itthon maradt."[10]

Táborok - éhezés - honvágy – szökések

Az amerikai zónába került berényieket táborokban helyezték el Németországban. Kevés volt az élelmük, fáztak, tisztálkodni sem tudtak rendesen, a német családok vonakodtak befogadni az ilyen embereket. „Itt Németországban, ahol minden kevés van, csak ember van sok. Főleg az a baj, hogy szeretet kevés van. Ha valaki Flüchtling (menekült) akkor azt már nem számítják a rendes emberek közé." - írta naplójába Mayer László tanuló.[11] Wagner Józsefné úgy emlékezik, hogy "1948-ban az éhínség elérte a tetőfokát, az emberek kezdtek hullani mint a legyek." Gyakoriak voltak a szökések. "Egynéhánynak sikerült feketén szerencsésen hazajutni, így ő is elszánta magát ..." - a szökésre.[12] Akik maradtak, különösen az idősebbek, sem tudták feledni korábbi otthonukat.  "Szüleim már elhagyták hatvanadik évüket, amikor kitelepítették őket, minden odakötötte őket. Apám és anyám egymást közt és velem is, gyakran beszélgettek arról, már itt kinn Németországban, mi lehet most Berényben, megvan-e még a tanyánk, most kellene elvégezni az őszi szántást, hogy jól termett-e a gabona az idén? Mi lehet az ismerős vagy rokon berényi családokkal? A hazai gyümölcsnek, kenyérnek bizony más íze volt, mint az itteninek."[13]

A Csehszlovákiába települt Puskel Györgyné így emlékezik: "Rossz érzéssel szálltunk le a vonatról Gútán. Első látásra elmaradott falunak tűnt Berényhez képest. A falu közepén egy libaúsztató volt, a mostani park helyén, járda nem volt, ellenben sár fogadott mindenütt, még ragadósabb a berényi laposikerti sárnál is. Azon nyomban megbántam az áttelepülést." [14] Ezzel szemben "Benyovszki Pali 1947-ben átúszta a Dunát, hogy szerelmével Babinszki Icával lehessen. Ott (Gútán) befogadták, 25 évig éltek együtt  boldogan.”[15] A honvágy gyötörte a Gútára költözőket is. „Nehezen viseltem az elszakadást szüleimtől, hogy évekig nem láthattam őket. Csak 1952-ben indulhattam el két kisgyermekkel rokonlátogatásra Magyarországra, Mezőberénybe.” (A szoba falán fivére festménye a Körösről, Gútán készült.) [16]

Levelezés - cenzúra („Ez nem spicliskedés, hanem felderítés”[17])

A tárgyalt időszakban az elszakított családok közötti kapcsolatteremtés legegyszerűbb módja a levelezés volt. Ezt azonban számos tényező akadályozta, s nem csak a világháborús időszak miatt összeomló postarendszerek, hanem pl. Magyarországon az éppen újjáalakuló postai szolgáltatások politikai okokból történő ellenőrzése. 1945 elejétől cenzúrázták a leveleket, az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya végezte ezt a feladatot. Nagyságát és mértékét mutatja két adat egy 1953-as jelentésből. 1953-ban a napi 400 ezres levélforgalomból 14-18 ezret cenzúráztak, ellenőrzés után a leveleket továbbengedték, visszatartották vagy elkobozták. E jelentés szerint 5–600 ezer Magyarországon élő személy neve szerepel az ellenőrizendők között ebben a rendszerben, feltüntetve, kikkel állnak kapcsolatban, mikor, kitől kaptak, illetve hova, kinek küldtek levelet. A levelek felbontása Alkotmányt sértett. Végül csak 1964-ben született egy belügyminiszter-helyettesi parancs, amely a lefoglalás jogi erejűvé tételét volt hivatva rendezni.[18]

Wagner Józsefné emlékei szerint: "1947-től indult meg a postaforgalom. Előtte rokonok, ismerősök hozták, később Genfen, a Vöröskereszten keresztül jöttek, ezeket mind cenzúrázták.[19] Az itthoniak is tudtak a cenzúrázásról, melyet igyekeztek megakadályozni, nehezíteni dupla borítékolással, cérnaszállal átfűzött papírlapokkal, más trükkökkel.

Sokan csak a leveleken keresztül ismerhették nagyszüleiket, életük során nem találkozhattak. „Kitelepített nagyszüleimmel csak levélben volt kapcsolatunk. Nagyapám 1948-ban Esslingenben meghalt.”[20] Az itthoniak igyekeztek segíteni az éhezőkön. "1947-től levélben érkezett ki 1-2 deka szalonna, kolbász. Jól esett, mert éhesek voltunk.”[21] 1947. február 18. Nagy az öröm, mert otthoni kolbászból van a paprikás. Gyula bácsi, a nagybátyám küldte Békéscsabáról. Egy csabai születésű házaspár hozta nekünk átutazóban Angliába. Zsír és kolbász, ünnepnap volt számunkra!"[22] A haza, Magyarországra érkező levelekben a kintiek hogylétéről szóló tájékoztatás mellett már az ötvenes évektől kisebb ajándékok is érkeztek. Két szóbeli közlő is megemlítette az ellenőrzésen átcsúszott borotvapengéket, Wilkinson márkájúakat. A használtnak is örültek, az újakat pedig jól el lehetett adni.[23]

Megrendítő példa a családi levelezés és a sajtó, valamint a magánélet és a történelem összefonódásáról Wagner Józsefné naplójából:  „1956. október 24-én olvastam az újságban, hogy véres felkelés tört ki Magyarországon. Ezen a napon kaptam levelet Julikámtól, hogy Tibikét Pestre vitte a klinikára." Majd egy újabb újsághír: November 4-én leégett a gyermekklinika, sok a halott. Csak decemberben érkezett az újabb levél a fiától: Mindenki jól van. „Kati nagyon beteg volt, az utóbbi időben a gyógyszert sem kapta meg, amit küldtem neki.”[24] Gyakran előfordult, hogy a felbontott levélből, csomagból bizonyos dolgok hiányoztak vagy meg sem érkezett a levél, a csomag.

Útlevél - vízum – utazás – valutakeret – vámok

1945 és 1961 között az utazások szinte lehetetlenné váltak, a jogszabályok titkosak voltak, az útlevélügy elsősorban államvédelmi feladat lett. A kérelmezők nem tudhatták miért utasították el útlevél- vagy vízumkérelmüket, ahogyan azt sem, hogy milyen előírásnak tettek eleget annak megadása érdekében. 1956-ot megelőzően jogszabályi enyhítést léptettek érvénybe, azonban ezeket a forradalom leverését követően újabb szigorítások követték.[25] 1961 és 1989 közt, a puha diktatúra időszakában nyilvánossá váltak a jogszabályok, bár nem váltak politika mentessé, mert a szocialista és kapitalista országokba való utazások megkülönböztetése a legjellemzőbb motívum az útlevél és vízum kiadásában ebben az időben is. A nyugati országba a látogató útlevél díja személyenként 400 Ft-ba, a hosszabbítás 300 Ft-ba, a turistaútlevél 1000 Ft-ba került.[26] Csak 1970-től váltak már teljes egészében nyilvánossá a jogszabályok. A politikum ekkor sem maradhatott azonban ki, a nyugatra utazásokat továbbra is igyekeztek korlátozni, a keleti-nyugati (piros-kék) útlevél megkülönböztetésével. Folyamatosan bővültek azonban a vízummentességi egyezmények a különböző országokkal.[27] Végül csak 1988. jan. 1-én vezették be a magyar hatóságok a világútlevelet. Ezután a nyugati utazásokat már nem politikai, állambiztonsági szempontok alapján korlátozták, hanem kizárólag valutáris okok.[28]

Az útlevél megszerzéséhez kapcsolódó eljárási szabályok sem szolgálták az állampolgárok érdekeit, hiszen a kérelemhez számos dokumentum csatolását írták elő. Így szükség lehetett állampolgársági bizonyítványra, születési (esetleg még házassági) anyakönyvi kivonatra, a rendőrség által láttamozott fényképekre, családi vagy meghívó levelet, orvosi bizonyítványt, a hozzátartozó halotti anyakönyvi kivonatát vagy hagyatéki tárgyalásra szóló idézést stb. is gyakran mellékelni kellett. Magánutazáshoz az állami vállalatoknál dolgozók részéről a vállalat vezetője, tanuló korú esetén pedig az iskola igazgatója által aláírt hozzájárulást is csatolni kellett.[29] /Emlékeim szerint még a lakóbizalmi aláírása is szükséges volt./

Az útlevélügyben eljáró szervek sokasága is nehezítette az ügymenetet. Először az illetékes rendőrhatósághoz kellett eljuttatni a kérelmet, az környezettanulmányt végzett a kérelmezőnél. Az eljárás következő lépcsőfokaival már nem lehetett tisztában a kérelmező, ugyanis az aktája az ÁVH megyei osztályához érkezett, majd több illetékes szervet bejárva, annak véleményével érkezett az Útlevél Osztályhoz. A döntést az 1949. augusztus 1-jétől működő Külföldi Kapcsolatok Bizottsága hozta meg. Pozitív döntés esetén személyesen kellett megjelenni az illetékes szervnél.[30]

Egy visszaemlékező elmondása szerint az állampolgár számára kedvezőtlen döntésről úgy szerzett tudomást az édesanyja, hogy az illetékes rendőrkapitányság szemétkosarában látta viszont kérelmét. Szóban pedig azt közölték vele, hogy egy ötéves gyermeknek nem kell ismernie nyugaton élő (kitelepített) nagybátyját.[31]

Egyetemi éveire emlékezve mondta el a vízumszerzéssel kapcsolatban egy szóbeli adatközlő: Vasutasok hordták Pestre tucatjával az útleveleket, a vízumkérő lapokat. Mezőberényi születésű diákként sokan engem kerestek meg még otthon, hívtak segítségül az eljáráshoz, mert németül és franciául jól tudtam. A vasutasok Pestre hozták, tőlük átvettem, kitöltöttem a vízumkérelmeket, beadtam az illetékes konzulátusra, majd érte is mentem szükség esetén. Az ismert úton érkezett haza az osztrák átutazó és a német beutazó vízum.[32]

A határokon való átjutás, az országból való ki- és beutazás sem volt mentes számos ellenőrző eljárástól. 1945–49 között a kettős ellenőrzés volt az államhatárokon, azaz mindkét fél ellenőrizte a ki- és beutazókat. A vonatokat felfegyverzett kordonszolgálat biztosította az államhatártól az állomásig. Az utasokat jegyzékelték. A nyugatról beutazóknak ezen kívül jelentkezi kellett megérkezéskor az illetékes rendőrkapitányságon, mint ahogyan távozáskor is. Az ötvenes években a ki- és belépő határátkelő helyét is megszabták. A határon ellenőrizték a személyazonosságot, az útlevél, vízum szabályosságát, a csomagokat, a járműveket. 1956-ot követően a határsértők, csempészáruk, ellenséges propaganda anyagok és kémek után is nagy erőkkel kutattak. Kiemelt figyelmet fordítottak az NSZK-ból érkező járművekre. Könnyítésre csak 1975-től került sor, amikor új, 3 lépcsős technikai rendszeren keresztül ellenőrizték a kilépőket és az útleveleket.[33] Az utazáshoz való jogot is csak 1978. október 26-án, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendeletével ismerték el.[34]

Külön kell szólni a vámrendszerről, az országból kivihető és a kötelező valutakeretről. A 60-as – 70-es években nyugatra a meghívó útlevélhez 50 dollárt lehetett vinni, a többi már bűncselekménynek számított.[35] A valutakereten felül eleinte 400 forintot, 100 forintosnál kisebb címletekben vihetett magával az utazó.[36] A szocialista országok meghatározták, mit nem lehet kivinni az adott országból. Csak példaként: az NDK-ból cipőt, Magyarországról szalámit, Szlovákiából pelenkát. A behozatal is korlátozva volt. Értékhatárokat határoztak meg, vámot állapítottak meg. Igazolni kellett, hogy a kivitt valutából vette a tárgyat az érintett személy, vagy ajándékba kapta azt/azokat.[37]

A 80-as években először 6000, majd 10000 forint értékhatárig nem kellett vámot fizetni – személyenként. Ha ezt meghaladta a tárgy értéke, akkor a felette lévő összeg után kellett 30 százalékos vámot fizetni. Ha tehát valaki egy 38 ezer forintos videomagnót vásárolt, és hárman ültek a hazatérő autóban, csak a 8000 forint 30 százalékát kellett megfizetni. [38] A közbeszédben ez az időszak "Gorenje turizmusként" híresült el.

Az első találkozások

Weigert József 1957-ben találkozott először mezőberényi rokonokkal, két nővére látogatta meg a családot, kisgyermekükkel érkeztek Nyugat-Németországba. Haza a hatvanas évektől jártak. Elmondása szerint egyik itthonlétük alkalmával „apám nagyobb társaságban megjegyzést tett az áruhiányra, ezt követően évekig nem kapott magyar vízumot.”[39] A haza látogatások után elmaradhatatlanok voltak az itthoni életről szóló beszámolók, hírek a mezőberényi rokonokról, születésekről, elhalálozásokról. Ilyenkor nem csak a rokonság hallgathatta meg a berényi híreket, hanem az ismerősök, barátok szélesebb köre is.

„Egyedül maradtam - emlékezik Wagner Józsefné - Julikám írta, hogy kijön hozzám, csináltassam a papírokat. Ponciustól – Pilátusig mindent, a bernhauseni hatóságtól a Vöröskeresztig mindent megmozgattam – eredmény nélkül.” A kitelepülés, ahogyan a vízum és az útlevél megszerzése is, igen bizonytalan kimenetelű volt. Wagnerné kérelmével egyidőben beadott másik kérelemnek helyt adtak a magyar hatóságok, az övének nem, pedig igen rászorult volna leánya segítségére.[40]

Nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz, de mindenképpen fontos megemlíteni, hogy Ledig Mihály itthonlétét felhasználva feldolgozta az I. Kerületi (német) Evangélikus Gyülekezet anyakönyveit a kezdetektől a XIX. század végéig. 2009-ban jelent meg több mint 700 oldalon Ortsfamilienbuch der Deutsch-evangelischen-lutherischen Kirchengemeinde Mezőberény 1732–1895 című könyve, amely a mezőberényi németség adattára.[41]

A Csehszlovákiába kitelepülők számára elmondásuk szerint, néhány évvel korábban nyílt meg a rokonlátogatás, a haza utazás lehetősége. „1952-ben indulhattam el két kisgyermekkel rokonlátogatásra Magyarországra, Mezőberénybe. Az itthoni rossz helyzetről a bevetetlen földek árulkodtak és a vonat kalauzainak panaszkodása tájékoztatott. Családom meglátogatása során döbbentem meg igazán az itteni, szinte elviselhetetlen életkörülményeken. Szüleim idősek voltak, három gyermeket kellett eltartaniuk, de a földet művelni nem tudták, mert a „ruszkik” elvitték a lovaikat, ami kicsi maradt, azt meg elvitték beszolgáltatásba. Napirenden voltak a „padlássöprések”, mindent elvettek, amit találtak, aki segíthetett volna, a nagybátyám, őt mondvacsinált okokkal börtönbe zárták. Panasz-panasz hátán fogadott minket. …mégis érdemes volt áttelepülni.”- zárta mondandóját Puskel Györgyné.[42]

Marosi Lászlóné Szikora Ilona hajadonként érkezett a csehszlovákiai Gútára. Ott ismerkedett meg leendő férjével, Marosi Lászlóval. Némi családi ellenállás után megházasodtak. 1958-ban érdekes útra indultak Magyarországba, Mezőberénybe és Pitvarosra. Marosi László Mezőberényben ismerte meg felesége testvéreit, míg a felesége Pitvaroson ismerhette meg férje rokonságát, a sógornőit és azok családjait is.”[43]

Természetesen egyetlen látogató sem érkezhetett üres kézzel, akár Nyugat-Németországból, Csehszlovákiából, vagy éppen Magyarországból jött. Igyekezett olyan dolgokat (gyakran előre megbeszéltet) hozni, amely kurrens, nehezen beszerezhető volt abban az időben az adott országban. Nyugat-Németországból orkán kabát, farmer nadrág, nylonharisnya, háztartási cikkek (szappan, mosópor) könnyűzenei lemezek, katalógusok, később háztartási gépek, számítógépek érkeztek, míg Csehszlovákiából majd Szlovákiából melegítő, fehérnemű, sport cipők, üveg áruk, stb. számítottak kedves ajándéknak.

Magyarországból szalonna, kolbász, más élelmiszerek érkeztek, de családi Bibliák, rokkák, edények (elsősorban cserép) és bútorok is útra keltek. Mondhatjuk mindazon tárgyak, melyek az óhazára emlékeztettek. „A 70-es évek végén édesapám magyarországi emlékként Bándi[44] meggyfát hozott. (Nyugat-Németországba) Gyönyörű, bőtermő fa lett, húsz évig élt.”[45]

Disszidálás – kémkedés – munka

Részlet egy jelentésből: "Az 1960-as években a Nyugat-Németországba utazó állampolgároknak mintegy a fele rokonlátogató, ezek képezik a nyugat-német kémszervezet egyik fő ügynöki bázisát." Ugyanakkor megállapítható, hogy: "A nyugatra utazó magyar állampolgárok számához viszonyítva csak elenyésző a disszidáltak száma. 1965-ben a kapitalista országokba utazó magyar állampolgárok száma több mint 170000 fő volt, közülük 1014 személy marad jogellenesen külföldön. 1964-65-ben szerzett tapasztalatok azt mutatják, egyes személyek turista útra vagy rokonlátogatásra olyan céllal készültek kiutazni nyugatra, hogy ott 1-2 évig munkát vállalnak, majd hazatérnek.[46] Egyébként is gyakorlat volt, hogy akár egy-két hónapra Nyugat-Németországba látogatóba érkezők munkát vállaltak.[47]

Napjaink családi kapcsolatainak néhány jellemzője

A korábbi korlátok eltűntek, jelentős könnyebbség, kevés törvényi szabályozó akadályozza a rendszeres ki- beutazási lehetőségeket, melyekhez kevés időkorlát kapcsolódik. A napi kapcsolatot számos technikai lehetőség biztosítja: internet, telefon, stb. Másrészt fogyó identitástudat jellemző az ifjabb korosztályra, egyre kevesebben, kevesebb alkalommal érkeznek "rokonlátogatásra" Magyarországba, egyre kevesebb magyar szó hangzik el otthon. Az általánosítás mellett meg kell jegyezni, több kitelepített német család vásárolt Mezőberényben ingatlant, tölti a nyarat "itthon". Látogatóba érkeznek már felnőtt gyermekeik, unokáik. Néhányan magyar egyetemeken tanulnak, néhányan a nyári szünetre hozzák haza kisebb gyermekeiket. S megint néhányan már saját akaratukból választottak állandó vagy ideiglenes lakhelyet Szlovákiában, vagy Németországban.

Testvérvárosi kapcsolatok

1948 júniusában összeült a Genfi tó partján francia és német polgármesterek egy csoportja és megalapították a Nemzetközi Polgármester-uniót, ezt követően számos egyesület, szövetség jött létre a barátság ápolására. Az Európai Városok Szövetsége, a Fenntartható Európai Városok Mozgalma, az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózata, Testvérvárosok Szövetsége, stb. Azóta Európában több mint 13 000 testvérvárosi kapcsolat működik (2002.) Magyarország 1206 kapcsolattal bírt 2002-ben (a román kapcsolatok nélkül).

Témánk fontossá teszi, ezért szólni kell a Stuttgartban 1950. augusztus 5-én megtartott tömeggyűlésről, ahol a hazájukból elüldözött németek alapokmányát fogadták el. A résztvevők „Isten és ember előtti felelősségük tudatában…” megfogadták, hogy a sérelmeik miatt nem állnak bosszút, támogatják egy egyesült, félelem nélküli Európa létrejöttét és részt vesznek Németország és Európa újjáépítésében.[48]

Első próbálkozások a hivatalos kapcsolatok kiépítésére Mezőberényben

Az első próbálkozások a rendszerváltozás időszakához kapcsolhatók. „Az 1989/90. évi magyarországi rendszerváltás idején a fiammal együtt kezdeményeztük, hogy Reichenbach és Mezőberény kössön testvér-települési megállapodást. Sajnos akkori erőfeszítésünk nem sikerült.”[49] A próbálkozásokat nem követte testvérvárosi vagy más testvérkapcsolat kialakítása sem az I. kerületi evangélikus "német" egyház, sem a nemzetiségi önkormányzat, sem a német hagyományápoló szervezet számára azokkal a német településekkel, melyek otthont adtak az elüldözött berényiek számára. Esetenkénti kapcsolatok egy-egy feladat megoldására létrejöttek más szervezetekkel, így például az idősek Puskin utcai otthonának bútorral való ellátására[50] vagy Pangert Mihály tevékenységét kell megemlíteni, aki a német evangélikus gyülekezet javára többször kezdeményezett gyűjtést, az itteni (berényiek) között is, így például támogatta az egyházi fúvószenekar létrejöttét.[51]

"1989 nyarán néhány fős berényi küldöttség  látogatta meg Gúta berényi származású tanácselnök-helyettesét az esetleges testvérvárosi kapcsolatok kialakításának tervével. Ábelovszki Pál elmondta, szinte mindenkinek él rokona odaát, és látogatják is egymást. A szülőföld emléke mindenképpen tovább él a családokban. Kapcsolatok ezen kívül is vannak, a Nőszövetség és a Vöröskereszt többször szervezett két-három napos kirándulásokat. De kulturális lehetőség is számtalan lenne. Különösen a sport terén és a nemzeti bizottságokon keresztül".[52]

A hivatalos kapcsolat 2001. augusztus 10-re datálható, ekkor írta alá Gútán a két képviselőtestület a szerződést. A testvérvárosi együttműködés célja: mélyíteni, kiszélesíteni a rokoni és a baráti kapcsolatokat, valamint az önkormányzatok és a hivatalok közötti tapasztalatcsere a közigazgatás terén. Települések közötti közművelődési és oktatási téren való együttműködés, valamint a települések kulturális hagyományainak ápolása és ennek elősegítése. A civil szervezetek kölcsönös kapcsolatfelvétele szakmai együttműködés.” A szerződés gyakorlati megvalósítása számos sikeres rendezvénnyel, rendszeres találkozókkal, a két testület tagjainak kölcsönös látogatásaival, egymás munkájának megismerésével dicsekedhet. Nyertes pályázatok eredményeként közös projektek megvalósításán dolgoztak együtt a két város lakói, így például a mezőberényiek segítették a gútai értéktár létrejöttét, az általános iskolások fotópályázaton mutatták be településük értékeit egymásnak.

A szlovák önkormányzat és egyesület gútai kapcsolatai

2001-ben jött létre az első kapcsolat a Szlovák Kultúra Baráti Kör Kolárovo és a Mezőberényi Szlovákok Szervezete között. Jelképpé vált számukra a 2015-ben elültetett Barátság fa sorsa. A fát Mezőberényben ültették el közösen. A "fa megbetegedett, kitört, de túlélte és újból hajt, akarja, hogy barátságunk együttmunkálkodásunk örökké tartson.”[53] 2016. szeptemberétől jött létre az újabb kapcsolat a szervezet és a gútai Nyugdíjas Klub valamint a Magyar Asszonyok Ligája között, melynek eredményeként a Mezőberényi Magyar Rák ellenes Liga szervezésében a Mell rák ellen a Nőkért figyelemfelkeltő sétát "elvitték" Gútára, ahol 2016. 10. 15-én meg is rendezték a Mell rák ellen a Nőkért sétát. Mezőberényi példa nyomán rendszeresen szervezik Gútán is a városi adventi gyertyagyújtást. 2017 júniusában Gútán a 70 éves lakosságcsere emléknapján megújították az együttműködést, aláírók a Mezőberényi Szlovákok Szervezete (eln.: Borgula Györgyné) a Szlovák Kultúra Baráti Kör Kolárovo (eln.: Litvai András) a Nyugdíjas Klub Gúta (eln.: Füri Edit) és a Magyar Asszonyok Ligája Gúta (eln.: JUDr.Ing. Németh Iveta) volt. Ugyanekkor kötött együttműködési szerződést a Mezőberényi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat (eln.: Cservenák János) és a Szlovák Kultúra Baráti Kör Kolárovo (eln.: Litvai András). A kapcsolatok élők, szinte havonta találkoznak valamilyen közös rendezvényen, közös pályázatok megvalósításában, bemutatókon, ünnepeken (Pl.: Ciril- Metod ünnepe, gútai bál).

Az első, máig egyetlen hivatalos sportkapcsolat a mezőberényi női kézilabda csapat nevéhez fűződik, akik éppen a szerződés megkötésének időpontjában vettek részt baráti meghívásra egy nemzetközi tornán Gútán. Így az egyesület hivatalos kapcsolatai is 2001-re datálódnak. Alkalmi sportkapcsolatok, kosárlabda, labdarúgás stb. a találkozók alkalmából szerveződnek.

Összegzés

(Összegzésként  két visszaemlékező gondolata): 

„Egyre többen látogattak vissza nyaranként. Az idősebbekben a már említett keserűség ellenére csillapíthatatlan volt a honvágy. Sokuknak (mint említettem szegény anyámnak is) megadatott, hogy viszontlássák szülőfalujukat, rokonaikat, a régi szomszédokat, sőt akadt olyan idős ember is a hatvanas években, aki végleg hazaköltözött Berényben élő gyermekeihez, unokáihoz.” „Úgy látom, hogy a fiamat is kezdik érdekelni a berényi dolgok. Megmutattam neki és az unokámnak is egykori lakóházunkat, elvittem őket őseink (nagyszüleim) sírjához a Német temetőbe, és kimentünk a berényi határban fekvő „kárpótolt földünkhöz” is.” [55]

„Az életemben a történelem, a sors és a családom döntésének következményeként két település játszott meghatározó szerepet. Éveim döntő részét már Gútán töltöttem, ahová a családom, férjem, gyermekeim, unokáim és dédunokáim kötnek, és itt érzem igazán otthon magam. A szülővárosom Mezőberény, ahová viszont a gyermekkori emlékek kötnek, és ott van az édesapám és a két bátyám sírja is, és ott él rokonságom egy része is. Lélekben tehát Berénytől sem tudok elszakadni, ezért amíg egészségem engedi, minden évben szívesen visszamegyek, és néhány napot eltöltök gyermekkorom színhelyén is.”[56]

Mezőberény Önkormányzatának testvérvárosi kapcsolatai:[57]

Gronau - Németország (megállapodás aláírva: 1991. 04. 24.)

Münsingen - Németország (megállapodás aláírva: 1993. 05. 30.)

Gúta – Szlovákia (megállapodás aláírva: 2001. 08. 10.)

Szováta - Románia (megállapodás aláírva: 2002. 08. 18.)

Csantavér- Szerbia (megállapodás aláírva: 2006. 08. 20.) 

Felhasznált irodalom:

Bagyinszky Marianna: Gútai magyarok Medgyesegyházán, Doktori Disszertáció 2015. Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar http://doktori.btk.elte.hu/hist/bagyinszkymarianna/diss.pdf

Bencsik Péter: A magyar úti okmányok története 1867–1989 Kutatási eredmények összegzése http://allamszocializmus.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=726115

Bencsik Péter (1.-általam használt számozás): Az útlevelek ellenőrzése az országhatáron, 1945–1989 Kutatási eredmények összegzése

http://allamszocializmus.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=726115

Bencsik Péter (2.-általam használt számozás): A szabad mozgás korlátozása az ötvenes években és az 1956-os forradalom előtti utazási reformokhttp://www.betekinto.hu/en/node/161

Borvendég Zsuzsanna: A levélellenőrzés megszervezése, 1945–1950, "Ez nem spicliskedés, hanem felderítés” A levélellenőrzés módszertana és szervezeti felépítése 1945–1962 között http://www.betekinto.hu/2011_2_borvendeg

Hárs József: A testvérvárosi kapcsolatok és Sopron 2005. Sopron, https://sopronanno.hu/sites/default/files/dokutar/a-testvervarosok-es-sopron-sopronanno-dokutar.pdf

Kisari Miklósné: 1946 A mezőberényi németek kitelepítése, 2014. Mezőberény, Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület

Körösi Mihály: Mit vétettem? Mezőberényiek málenkij roboton 2016. Mezőberény, Mezőberény Város Önkormányzata

Kugler József: Berényiek voltak, berényiek lettek A II. világháború utáni migrációs változások (németek kitelepítése, magyar-csehszlovák lakosságcsere) emlékezete 2015. Mezőberény, Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület, Szerk. Körösi Mihály

Sváby Enikő: Az imperialisták fellazító taktikája ArchívNet 6. évfolyam (2006) 6. sz. http://www.archivnet.hu/politika/az_imperialistak_fellazito_taktikaja.html?page=8&oldal=2 



[1]Kugler J. 10. o.

[2] Körösi M. 166.o. Soós Istvánné

[3]Kugler J. 104. o. Pilisi Márton.

[4]Körösi M. 203. o.

[5]Kugler J. 23. o.

[6]Kugler J. 27-28. o.

[7]Kugler 11. o.

[8]Számos visszaemlékezés áll rendelkezésre a mezőberényi források közül. A terjedelem szűkössége miatt azonban csak néhány visszaemlékező, erősen rövidített emlékei jelenhetnek meg.

[9]Kisari M. 92. o.

[10] Kugler J. 111. o. Mihálik Zsuzsanna

[11]Kisari M. 70. o. Mayer László

[12]Kisari M.  96. o. Wagner Józsefné.

[13] Kugler J. 52. o. Ledig Mihály

[14]Kugler J. 111. o. Puskel Györgyné,

[15] Körösi M. Szóbeli közlés: Kozma Sándorné

[16]Kugler J. 112. o. Puskel Györgyné

[17] Borvendég Zs. i.m.

[18] Borvendég Zs. i.m.

[19]Kisari M. 96. o. Wagner Józsefné

[20]Kisari M. 88. o. Dr. Wagner József

[21]Kisari M. 96. o. Wagner Józsefné

[22]Kisari M. 65. o. Mayer László

[23] Körösi M. Szóbeli közlés: Guth Magdolna, Dr. Rück  András

[24] Kisari M. 107. o. Wagner Józsefné

[25] Bencsik P. (1) 9.o.

[26]Bencsik P. (1) 10. o.

[27]Bencsik P. (1) 10-11. o.

[28] Bencsik P. (1) 11. o.

[29] Bencsik P. (2)

[30] Bencsik P. (2)

[31] Körösi M. Szóbeli közlés: Guth Magdolna

[32] Körösi M. Szóbeli közlés: Dr. Rück András

[33] Bencsik P. (2)

[34] Dobos S.

[35] Körösi M. Szóbeli közlés: Guth Magdolna: Itthon szinte hihetetlenek tűnő dologról is szóltak a Nyugat-Németországból hazatérők: A fogadó város polgármestere akár 50 márkát is utalhatott ki a városába látogató számára.

[36] Dobos S. i. m.

[37] Dobos S. i. m.

[38] Dobos S. i. m.

[39]Kugler J. 69. o.Weiget József

[40]Kisari M. 101. o.Wagner Józsefné

[41]Kugler J. 43. o.

[42]Kugler J. 112. o. Puskel Györgyné

[43]Kugler J. 100. o. Marosi Lászlóné Szikora Ilona

[44] Pándi v. Pándy meggy

[45]Kugler J. 68. o. Weigert József

[46] Sváby E. i. m.

[47] Körösi M. Szóbeli közlés: Guth Magdolna

[48]Hárs J. 12. o.

[49] Kugler J. 66. o. Weigert József

[50] Körösi M. Szóbeli közlés: Guth Magdolna

[51]Körösi M. Szóbeli közlés: Lázárné Skorka  Katalin lelkész

[52] Kugler J. 38. o.

[53] Körösi M. Szóbeli közlés: Borgula Györgyné Mezőberényi Szlovákok Szervezetének elnöke

[54]Mezőberény magyar, német ill. szlovák anyanyelvű/nemzetiségű lakosainak száma 1900-2011. között (fő) http:/kisebbsegkutato.tk.mta.hu/public/kisebbsegi_adatbazis/nepszamlalas

[55]Kugler J. 52. o. Ledig Mihály

[56]Kugler J. 100. o. Marosi Lászlóné

[57]Forrás: Mezőberény Város Nemzetközi kapcsolatok koncepciója2015 - 2020